Macskás tárgyak

február 5.

Ki kell dolgoznom egy taktikát, hogy elkerüljem a fürdetési rohamaikat. Teljesen rendszertelenül esnek nekem. Karomvágás, fülpucolás, vizes, habos törülköző.

A legkiábrándítóbb a karomvágás. Napokig nevelgetem, élesítgetem a karmincáimat a kaparófán, esténként a hálózsákomban gondosan manikűrözök, aztán nekem esnek a karomvágóval, és másodpercek alatt tönkreteszik a munkámat.

Most kezdhetek mindent elölről. Most hogy nézek ki levágott karmincákkal?! Így mégsem lehet kimenni az utcára. Igaz, hogy ilyen hidegben semmi kedvem kimenni, na de akkor is! Az elv a fontos.

Persze, próbálnék csak meg én tönkre tenni valamit – például megtépni a bútorhuzatot – megkapnám a magamét.

Ez így igazságtalan!

február 4.

Ma csodálatosan süt a nap.

Fekszem az ablakban és gondolkodom. Valahogyan meg kellene tanítani a gazdáimat a nyelvünkre. Szánalmas, ahogy úgy tesznek, mintha értenének. Én azt mondom nekik: Véleményem szerint roppant kicsi annak a valószínűsége, hogy rajtunk kívül más bolygókon is élnek macskák.

Mire ők azt válaszolják: Tudom, hogy éhes vagy, mindjárt kapod a vacsorát.

Most mit kezdjek ilyenkor velük?

február 3.

Pompás füvet kaptam egy dobozban.

Hm, zsenge, zöld!

Milyen jót fogok hányni!

(Ó, tudom, ez egy rövid bejegyzés, de mit csináljak, ha ma nem történt ezen kívül semmi különös? A szokásos doromblásokat, kergetőzéseket, hisztit leszámítva, no meg azt, hogy richtig nem azt akarok enni, amit épp nekem szánnak...)

Egyébként így szoktam megírni a bejegyzéseimet:

Tegnapi előzmény:

http://macskastargyak.postr.hu/szetcincalni

február 2.

Egész nap az alomtálcámban turkáltak. Nem adom a kakimat!

Mégiscsak ellopták. Csóválták a fejüket, és a cipőfűzőt meg azt a rossz természetemet emlegették.

Fel vagyok háborodva, hiszen milyen megalázó egy macska számára, hogy a kakijában turkálnak?

február 1.

Ellenség a birodalmamban! Megsemmisíteni! Szétcincálni! Felfalni!

Ez a hosszú állat, aminek két vége van és a Kutyabácsi cipőjéből lóg ki, ez roppant bosszantó. Vagyis már csak lógott.

Már nem lóg.

Nem volt finom, de akkor is legyűrtem!

január 31.

Hogy micsoda játékot kaptam!

Ha elkapom, egészen megnyúlik és kirántja magát a mancsomból. Egyszer jól pofán is csapott. Először csak azért játszottam vele, hogy örömet szerezzek a gazdáimnak, akik láthatóan élvezték. De ez a játék egész érdekessé vált.

A praclimra esküszöm, hogy a végén még a nyelvem is kilógott a nagy kergetőzésben. És a hosszú nyúlós dolog íze!

Ha nem figyelnek rám, majd megpróbálom lenyelni.

január 30.

Rettenetesen bosszant, ha magukra zárják az ajtót, amikor a dolgukat végzik.

Én nem kérem, hogy csukják rám az ajtót, ha az almot használom! Szóval ők magukra zárják, nekem meg ilyenkor kiabálhatnékom támad.

Ők persze bentről visszakiabálnak, amiből egészen jó móka kerekedik.

január 29.

Nem értem, miért csinálnak fényt, ha hazajönnek.

Lehet, hogy ők nem látnak a sötétben? Ez talán megmagyarázná, hogy az ágy alatt miért nem látják meg a labdát.

Mindegy. Ha ők nem látnak, én meg igen, akkor ezt később még a javamra fordíthatom.

Egy megkezdett konzervben merek fogadni, hogy ez a tudás még aranyat, akarom mondani szárazeledelt él!

január 28.

Már a Tenyésztőmnél is megfigyeltem, hogy néha kitakarítanak mindent, amit lehet.

Az új családom most úgy döntött: koszos a birodalmam és takarítani kell. A kis buták attól féltek, hogy én megijedek ettől, ezért úgy döntöttek, hogy csak nagyon óvatosan mutatnak be annak a szerkentyűnek, ami beszívja a koszt.

Először egy ideig kint hagyták a szoba közepén, amit én nagyon élveztem. Többször is megtámadtam, de kissé unalmas játékszernek bizonyult, mert soha nem csinált semmit.

Aztán Kutyabácsi elkezdte tologatni a rúdját a szőnyegen. Így már jobban lehetett vele játszani.

Egy idő múlva Macskamami kivitt a szobából és rájuk zárta az ajtót. Furcsa zúgás kezdődött bent, meg is ijedtem, mert úgy hangzott, mintha az a valami meg akarná enni Kutyabácsit. De a Macskamami erősen tartott a kezében és azt mondta, nem kell félni, ez a Por Szívó, ez csak a port bántja.

Aztán kinyitotta az ajtót és láttam: tényleg nem szívta be Kutyabácsit, sőt a gazdám parancsolgat a masinának. Tologatja ide-oda, az meg dolgozik. Ahol már járt, ott tényleg nem volt por.

Szörnyű lehet annak a szerkezetnek a gyomra: a sok por mind beleszorult. Sajnos a porcicák is eltűntek, pedig őket jól meg lehetett kergetni, ha unatkoztam.

Remélem, most egymással kergetőznek odabent.

január 27.

Hiába volt kétvége, mégis korán keltek. Persze, ez nekem azért jó, mert ilyenkor is én kapok először enni. Tele pocakkal pedig még édesebb a szundikálás.

Úgyhogy ma is királyi kiszolgálásban volt részem.

Mégiscsak jó, ha a macska embert tart a háznál!